Ilúvatar legidősebb gyermekei, Eru teremtette őket az Ainulindalë harmadik szólamában. Ők Középfölde legnemesebb és legöregebb népe. Melkor (Morgoth) foglyul ejtette néhányukat, belőlük lettek az első orkok. Az Első Korban a tündék két csoportra oszlottak: eldákra és az avarokra. Előbbiek hallgattak a valák hívó szavára, és nekivágtak a Nagy Utazásnak, utóbbiak pedig nem, belőlük lettek később az erdei-tündék.
A Másod- illetve Harmadkorban pár tünde kóborló csoportokban élt. Menedékhelyeik: Lindon, Imladris (Völgyzugoly), Lothlórien, illetve a Bakacsinerdő (innen származik Thranduil és fia, Legolas is, aki elment Imladrisba, ahol csatlakozott a gyűrűhordozó Zsákos Frodóhoz, és fontos szerepet játszott a félszerzet céljának elérésében.)
A Harmadkor végén, az emberek uralma alatt a tündék népe egyre fogyatkozott, végül teljesen eltűntek Középföldéről (feltehetően mind Halhatatlanföldre hajóztak).
Karcsúak, kecsesek voltak, Középfölde népei közül a legszebbek. Állítólag nem alvással, hanem csodálatosan szép dolgok nézésével pihentetik elméjüket. Gondolatokkal, szavak nélkül is tudnak kommunikálni egymással illetve másokkal.
Az Utolsó Szövetségben fontos szerepük volt Szauron uralmának megdöntésében; sokuk holtteste ma a dagorladi Holt-lápban található. A Gyűrűháború idején kétszáz lórieni tünde csatlakozott a Helm-szurdok védőihez. A Harmadkorban a legtöbb tünde ott lelte halálát (mind a kétszázan meghaltak, többek között maga Haldír is.)
Karddal és íjjal egyformán jól bánnak. A Gyűrűháború végén az utolsó tünde-urak, akik a Három Gyűrűt hordozták (Galadriel, Celeborn és Elrond), a szintén gyűrűhordozó Fehér Gandalf és Zsákos Frodó társaságában Halhatatlanföldre utaztak, végleg eltűntek Középföldéről.